Újraindultak a Pozsonyi Kifli népszerű előadásai Juraj Šedivý: A német nyelv és a németek a régi Pozsonyban

Séta a régi Pozsonyban
2020 07 26.

A Pozsonyi Kifli Polgári Társulás rendezvényeinek koronavírus miatti kényszerszünete után a történelem iránt érdeklődők 2020. július 7-én újra találkozhattak egy Pozsony történetéről szóló előadáson. A Pozsonyi Kifli a Pisztóry-palotában működő Óvárosi Kulturális és Művelődési Központtal együttműködve szervezte meg Juraj Šedivý történész, a Comenius Egyetem Bölcsészettudományi Kara Levéltár és történelmi segédtudományok tanszéke docensének előadását, amelyen mintegy ötvenfős történelemkedvelő közönség vett részt.

„Tulajdonképpen kik azok a németek?” – kérdezte bevezetésként Šedivý. A történészek csupán a második évezred elejétől nevezik így őket. Az ennél korábbi időszakban helyesen bajorokról, frankokról, szászokról kellene beszélnünk. A germánok az 1.-től a 6. századig közvetlen, hozzávetőleg a 7. és a 10. század között közvetett befolyással voltak erre a területre, a 11. századtól pedig a németek helyi jelenlétéről számolnak be a források. Az ismert „kárpáti németek” fogalom azonban csupán a 20. század terméke;  keletkezése a szudétanémetek arra irányuló törekvésének köszönhető, hogy csoportidentitást adjanak az itt élő németeknek.

Šedivý ezután három szakaszra osztotta előadását. Az elsőben a tárgyalt területen jelen lévő germánokkal (1–6. század), a másodikban a bajorokkal folytatott interakciókkal (7–11. század), végül pedig a Pozsony területén élő németekkel (11–20. század) foglalkozott.  Időszámításunk első négy évszázadában a Római Birodalom és a germán kvádok területének határán feküdt az a hely, ahol később Pozsony keletkezett. A következő két évszázadban a Duna a szlávokat és a germán longobárdokat választotta el egymástól. Bár az utóbbiak végül elvonultak az Alpoktól délre, a „német” ajkúak hatása nem szűnt meg – elég a bajor missziós tevékenységre gondolni Pozsonyban (illetve a Nyitrai Fejedelemségben). A bajor hatás a 907. július 4-i pozsonyi csata után mintegy száz évig szünetelt ugyan, de Géza fejedelem és fia, István idején megújult. Itt is érvényes a mondás, hogy „keresd a nőt” – jelesül István felesége, Gizella bajor hercegnő befolyását. Elképzelhető, hogy az ifjú pár Pozsonyba tette székhelyét (erre utal István PRESLAVA feliratú érméje), de Šedivý a saját elméletét is ismertette, amely szerint a város magyar és latin (Boson/Poson) neve a Gizella kíséretébe tartozó bajor előkelőség, Boso nevéből származhat.

Üdítő színfoltja volt az előadásnak az „első ismert pozsonyi búvár”, Zotmund, azaz Búvár Kund története a 11. századból. Henrik német-római császár 1052-ben megtámadta Pozsonyt, ám a bátor Zotmund (aki a nevéből ítélve szintén német lehetett, de I. András magyar király hűséges alattvalója volt) az éj leple alatt kilopakodott a várból, egy nádszálon keresztül lélegezve a víz alá merült, és megfúrta a császári hajók fenekét. A készletek nélkül maradt németeknek fel kellett adniuk a város ostromát. Vagyis egy németnek köszönhető, hogy Pozsony nem került német kézre.

Juraj Šedivý arra is kitért, hogy a 12. századtól fokozatosan változni, javulni kezdett Magyarország megítélése a nyugati világban. Az országon áthaladó kereszteseket, köztük Rőtszakállú Frigyes császár krónikását is elbűvölte a jól termő vidék. Miután a magyar uralkodók a 13. században programszerűen külföldi „befektetőket”, azaz elsősorban tehetős németeket próbáltak az országba csábítani, ugrásszerűen megnőtt a német betelepülők száma. Pozsony erősen elnémetesedett, és a német ajkú lakosság egészen a 19. század közepéig jelentős többségben maradt. A német tőke és „know how” Magyarország egyéb városaihoz hasonlóan Pozsonyban is komoly építészeti és technológiai fejlődést hozott magával. A városban olyan toronyházak nőttek ki a földből, mint Regensburgban vagy Bécsben, míg a mai Szlovákia területének egyéb részein gyakorlatilag nem történt ilyesmi.

A beáramló német lakosság jelentős részét zsidók alkották, akik csupán vallásukban különböztek a németektől, és például Pozsonyban a város 1291-ben kapott kiváltságai alapján a többi polgárral azonos jogokat élveztek. A 13. századot erős germanizáció jellemezte Pozsonyban, még a város pecsétjén is német nyelven szerepelt a név (Prespurch).

A németek Bécsből, Passauból, Regensburgból, illetve Bajorország egyéb részeiről érkeztek. Ez a pozsonyi adófizetők lajstromán is jól látható. Šedivý kiemelte, hogy a város számos lakosának Pair (azaz Baier) volt a neve, és felsorolt néhány, mai szemmel nézve furcsa vezeték- vagy melléknevet: például a borkereskedő Eulaysemrock (Bagoly a szoknya alól), Eberhard Diabolus és Gilg Seydenschwancz (Bársonyfarok) nevét.

Magyarországon évszázadokon át Pozsony volt a német nyelvű írott kultúra központja. Az egész országban a helyi jegyzőnek volt a leggazdagabb ismert középkori német kéziratgyűjteménye. És Pozsony volt az, ahol Magyarországon elsőként készültek német nyelvű okiratok (1319-ben, körülbelül egy nemzedékkel megelőzve az ország többi nagy városát, illetve fél évszázaddal a királyi kancellária felállítását). A mai Szlovákia területén itt születtek meg az első német nyelvű feliratok.

A Pozsonyi német lakosság százalékaránya a 19. században, a magyarosítás hatására kezdett csökkenni. A németek azonban továbbra is itt éltek, csak nagyobb mértékű volt az asszimiláció. A két világháború közötti Csehszlovák Köztársaságban ugyancsak az alkalmazkodás stratégiáját választották a német ajkú családok, a szlovák állam fennállása alatt azonban megerősödött a németek hatása.

A német lakosságra nézve sorsfordító volt a háború vége és az 1945-ös év, amikor a kollektív bűnösség elve alapján megfosztották őket állampolgárságuktól, sokukat vagyonuktól is, a családok többségét táborokba internálták, majd erőszakkal kitelepítették Csehszlovákiából.

Pozsonyban is drámaian csökkent a németek száma. Az a maroknyi ember, aki itt maradt, csak 1953-ban kapta vissza állampolgárságát. A családi kötelékek azonban szétszakadtak, a családok nemegyszer több országban szóródtak szét, vasfüggönnyel elválasztva egymástól. Az 1968-as év számos itt élő német számára újabb okot szolgáltatott az emigrálásra, aminek utolsó hullámát az 1989-es határnyitás jelentette. Az előadó több család történetén keresztül is érzékeltette a pozsonyi németek sorsának drámai alakulását; ennek archívuma a PamMap.sk történeti portálon is elérhető.

Juraj Šedivý több mint másfél órás, gazdag képanyaggal illusztrált előadása megérdemelt tapsot aratott. Az érdeklődők az elhangzottak jelentős részét megtalálhatják Šedivý Beiträge zur Geschichte der deutschssprachigen Schriftkultur in der Slowakei I című új kötetében.

A Pozsonyi Kifli Polgári Társulás elnöke, Bolemant Éva köszönetet mondott a tartalmas előadásért, és mindenkit meghívott a történelmi tárgyú előadások következő évadára, amelyek szeptembertől ismét a megszokott helyen, a Pozsonyi Városi Múzeumban zajlanak majd.

Peter Janoviček

Fordította: Böszörményi Péter

Fotó: Braňo Bibel

Támogatóink

Don`t copy text!