Tematikus séta Batka Jánosról

Tematikus városnéző séták
2017 09 15.

Tematikus sétával is megemlékeztünk a száz éve elhunyt pozsonyi levéltárosról, helytörténészről, zenekritikusról, művészetpártolóról és kultúraszervezőről, Batka Jánosról.

A sétát, amely Batka szülőházától (Bástya utca 2.) indult, Ján Vyhnánek, a Pozsonyi Kifli PT alelnöke vezette. Érintve többek között a régi városháza és a Szlovák Nemzeti Színház – az egykori városi színház – történelmi épületét (előbbi Batka fő munkahelye volt, utóbbi létrehozásában tevékenyen részt vett), valamint a német nagykövetség előtt álló Johann Nepomuk Hummel szobrot, melynek felállításáért szintén Batkát illeti köszönet, a városnéző séta a Rudnay téren ért véget. Itt látható Batka János hű barátjának, Liszt Ferencnek a mellszobra, melyet előbbi kezdeményezésére állítottak a zeneszerző születésének századik évfordulója alkalmából. Ján Vyhnánektől megtudhattuk, hogy rövid ideig Liszt mellett állt Batka János mellszobra is, amely most ideiglenesen, installáció formájában visszakerült az eredeti helyére a szeptember 20-ig megtekinthető pop-up kiállítás keretében.

A Batka János életének és munkásságának főbb helyszíneit útba ejtő tematikus sétát Ján Vyhnánek színes, valódi kuriózumakat is felvonultató kiselőadásai tették még érdekesebbé.

00

02

03

04

05

06

07

08

09

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30

31

32

33

34

35

36

Pozsonyi Kifli PT.

Fotó: Braňo Bibel

Támogatóink

Don`t copy text!