Az András-temető

Dátum: 2019 11 26.
Időpont: 18:00
Helyszín: Pozsonyi Városi Múzeum, Apponyi-palota, Faust-terem
Társszervező: Pozsonyi Városi Múzeum
Vendég: PhDr. Viera Obuchová, CSc.
Eseménysorozat: Séta a régi Pozsonyban előadássorozat
Előadás nyelve: szlovák
Belépő: 2,- €, a Pozsonyi Kifli Pt. tagjai számára ingyenes

Dr. Viera Obuchová, aki több mint 40 évvel ezelőtt sokat tett szeretett temetőnk megmentéséért, előadása elejét az 1975–76-os időszaknak szenteli. Ekkor történelmi, művészettörténeti, valamint a növényzet vizsgálatával és kiértékelésével foglalkozó kutatások kezdődtek az András-temetőben (akárcsak a Kecske-kapui evangélikus temetőben), és szóba került annak parkká alakítása is, hogy több négyzetméter parkterület jusson egy lakosra. A résztvevők számos fényképet, tervet és rajzot tekinthetnek meg a 18. század 80-as éveiben alapított – művészettörténeti szempontból is értékes síremlékeket felvonultató – temető történelmi fejlődéséről és az itt nyugvó hírességekről. Az előadásban azonban olyan új ismeretek is elhangzanak majd az András-temetővel, de egyéb pozsonyi sírkertekkel kapcsolatban is, amelyek vendégünk András-temetőről szóló kötetének egyetlen kiadásában sem szerepelnek.

A rendezvény a Kisebbségi Kulturális Alap támogatásával valósul meg.

Támogatóink

Don`t copy text!